Makai fogorvos kiakarja húzni a fogamat engedjem? (Marcali)
Kérdés
Tegnap voltam marcaliban makai fogorvosnál lyukas foggal azt mondta inkább húzzuk ki a fogamat mert nem érdemes betömni. Sok ismerősömtől hallottam már, hogy ő inkább kihúzza mintsem foglalkozzon vele meg, hogy magánba teljesen máshogy állna hozzá. Nektek mik a tapasztalataitok ezzel kapcsolatban?
folyamatban
0
Egyéb
6 év
3 Válasz
0
Válasz ( 3 )
Ne. Mert utána gó Kaposvár.
Nekem tömött fogam adta meg a szolgálatot voltam előtte egy másik fogorvosnál ő azt mondta meglehet menteni hát nem foglalkoztam akkoriban vele majd a makainál kötöttem ki. Azért mert annak idején ő tömte ezt a fogamat így gondoltam visszamegyek hozzá. Csak azóta eltelt pár év. Ránézett, egyből mondta foghúzás. Az, hogy meglehet menteni egy csepp szóval se említette. Na jó én hülye belementem abba, hogy legyen foghúzás! Na ez a foghúzás tartott kemény 2 percig. Majd közölte nagyon sajnálom, ebből szájsebészet. Még csak nem is burkolja a hozzáállását az egészhez nyíltan látszódik mennyire tesz az egészre úgy ahogy van. Majd természetesen mentem Kaposvárra a szájsebészetre. Szépen megszenvedtek a fogammal amit a makai szanaszéjjel tördelt. De én voltam a hülye mert nekem is sokan ajánlották már előtte, hogy kerüljem el és mégis odamentem. Tanultam az esetből. Te neked pedig azt tanácsolom, hogy bízz a többi emberben mert nem véletlenül mondogatják azt amit.
Köszönöm így az olvasottak meg hallottak alapján Marcaliban elkerülöm az összes fogászatot. Ajánlottak páran jó fogorvost meg utána is olvastam nagyon sajnálom, hogy errefelé ennyire nem foglalkoznak az emberekkel pedig a TB-t mindenkinek kötelező fizetnie és amikor szeretne érte egy szolgáltatást akkor semmit sem kap. :/